Ár: 21.900 Ft/fő-től 0 Ft/fő-ig
Indulási hónap: Május
Hétvégi rafting a Soca folyón

Hétvégi rafting túráink alapvetően kétnapos programok, de megfelelő létszám esetén egyéni igényeket is teljesíteni tudunk. A normál kétnapos rafting hétvége során két alkalommal van lehetőségetek közelebbi kapcsolatba kerülni a kristály-kék Socával - első nap a folyó egy szelídebb, következő nap egy nehezebb szakaszával ismerkedhettek meg. Ehhez 2-3 üléses vadvízi kenut vagy 8 személyes rafting hajót és teljes felszerelést biztosítunk - nektek csak fürdőruhát kell hoznotok, a neoprén kezeslábast, kabátot, cipőt, a mentőmellényt és sisakot mi adjuk, és persze fejenként egy evezőt, a teljes siker érdekében!
Egy-egy evezés időtartama kb. 4-5 óra, beleértve a kiegészítő tevékenységeket is, úgymint öltözködés, hajó-fújás, oktatás, vízre szállás, majd kétórányi evezés után a vizes ruhákból való kihámozódás, szárítkozás és pihegés. Este egy jó hangulatú vacsorával látunk vendégül Benneteket. A hétvégéből fennmaradó szabad órákra is remek ajánlataink vannak, szívesen segítünk a program összeállításában. A pihenésre vágyóknak forrásokat, vízeséseket, barlangokat tudunk ajánlani, amiket könnyű, levezető sétával tudtok megközelíteni. A további kalandokat keresőknek a vizes sportok közül a canyoning-ot (kanyoning ) a Tubing-ot vagy a hydrospeed-et, szárazabb élményekre vágyóknak pedig a hegyi túrákat, siklóernyőzést vagy a bungee jumping-ot javasoljuk.
Részvételi díj:
2 programos hétvége
Időpont: 04.26-09.20.
Részvételi díj: 21.900 Ft/fő
Az ár tartalmazza: a 2 vadvízi programot, a teljes felszerelést (neoprén ruha, cipő, mellény, sisak lapát hajó) a bogrács vacsorát, magyar túravezetőket és nem utolsó sorban az utánozhatatlanul jó hangulatot.
Délelőtti csoport programja:
1.nap
8:30 Találkozó a bázison, felszerelés kiosztása
9-13:00 Balesetvédelmi és evezéstechnikai oktatás, evezés a Soca alsó szakaszán
14:30 Fakultatív program
20:00 Vacsora ( vetítés a fotósunk által, a túrán készített képekből és videókból, buli....)
2.nap
8:30 Találkozó a bázison, felszerelés kiosztása
9-13:00 Evezés a Soca felső szakaszán vagy Canyoning
14:00 Hazautazás
Délutáni csoport programja:
1.nap
14:00 Találkozó a bázison, felszerelés kiosztása
14:30 Balesetvédelmi és evezéstechnikai oktatás, evezés a Soca alsó szakaszán
20:00 Vacsora ( vetítés a fotósunk által, a túrán készített képekből és videókból, buli....)
2.nap
14:00 Találkozó a bázison, felszerelés kiosztása
14:30 Evezés a Soca felső szakaszán
18:00 Hazautazás
Kaninska Vas apartmanok ** / SZLOVÉNIA - BOVEC
23 épületbôl álló **-os létesítmény csendes környezetben praktikusan berendezett apartmanokkal.
Szolgáltatások: recepció
Elhelyezés:
A, B típus: 2-4 fős stúdió (egy légtér) főzősarokkal (28-33 m2)
C, D típus: 4-5 fôs apartman (hálószoba + lakónappali 2-3 ággyal ill. emeletes ággyal + főzősarok, 40-45 m2)
F típus: 6 fős apartman (2 háló + nappali, esetleg emeletes ággyal 55m2)
Ellátás: önellátás
Részvételi díj 04.23-07.30. 07.30-08.20.
Szállás / 2 éj 08.20-09.24.
2A- 2 fős stúdió 29 990 33 990
3A- 3 fős stúdió 52 900 41 800
4C- 4 fős apartman 69 700 50 900
5D- 5 fős apartman 81 700 71 900
6F- 6 fős apartman 97 900 87 400
Helyszínen fizetendő: 04.23-ig üdülőhelyi díj: 18 év felett: 1,6 Euro/fő/éj, 7-18 évig: 1,1 Euro/fő/éj
Végső takarítás/apt.: A típus: 26 Euro., C típus: 30 Euro, D típus: 35 Euro, F típus: 40 Euro, kaució/apt.: 100 Euro, Gyerekágy: 5 Euro/fő/éj, Háziállat: 5 euro/háziállat/éj, Érkezés: 16-18h, távozás: 10h-ig Az ár tartalmazza: szállás, 04.23-09.24 ig felnőtt üdülőhelyi díj, önellátás, ágyneműhuzat, törülköző, vízköltség, gáz költség
Hotel Kanin *** / SZLOVÉNIA - BOVEC
A három csillagos, hangulatos szálloda a régió legjobb szállodája, melyet pár éve újítottak teljesen fel.
Szolgáltatások: medence, fitness terem, étterem, cukrászda, bár, TV szoba
Elhelyezés: 2-3 ágyas telefonos , TV-s összkomfortos szobákban
Ellátás: félpanzió (reggeli: büfé, vacsora: menüválasztásos)
Minimum 3 nap / 2 éj
A, 05.28-07.16.
08.20-09.24.
B, 05.02-05.28.
C, 07.16-08.20.
Részvételi díj Ft/fő/éj
Balkonos szoba Balkon nélküli szoba
2 ágyas szoba + FB 2 ágyas szoba + FP
A 15 300 14 600
B 13 900 12 900
C 17 400 16 600
Gyermekkedvezmény: 0-4 évig ágy nélkül: grátisz, főágyon 0-11,99 évig: 30%, pótágyon 0-11,99 évig: 50%, 12 év felett pótágyon: 10%.
Gyermekágy: lekérésre, grátisz.
Házi állat: lekérésre, 6 Euro/éj - helyszínen fizetendő
Egyágyas felár: 5 400 Ft/éj, Érkezés: 14-19h, távozás: 10h-ig, Az ár tartalmazza: szállás, félpanzió, uszoda használat, üdülőhelyi díj.
Hotel Alp *** / SZLOVÉNIA - BOVEC
A központ (posta, bank, üzletek) közelében található ez a kellemes három csillagos szálloda.
Szolgáltatások: étterem, kávézó, síkölcsönző található; és úszómedence egy szomszédos hotelben
Elhelyezés: 2-3 ágyas összkomfortos szobákban
Ellátás: félpanzió
Részvételi díj
Ft/fő/éj 04.01-07.28. 07.28-08.25.
2 ágyas szoba + félpanzió 11 900 12 800
ÖN FIZETI MI AJÁNDÉKBA ADJUK
4 nap / 3 éj +1 éjszaka ajándék
5 nap / 4 éj
6 nap / 5 éj +2 éjszaka ajándék
7 nap / 6 éj
8 nap / 7 éj
Üdülőhelyi díj: 360 Ft/fő/éj (a grátisz napokra is fizetendő)
Gyermekkedvezmény: szülőkkel egy szobában ágy nélkül vagy pótágyon 0-5,99 évig: grátisz, szülőkkel egy szobában 6-11,99 évig pótágyon: 50%, 4-11,99 évig főágyon 1 felnőttel 1 szobában: 30%,
Gyermekágy: lekérésre, grátisz,.
Házi állat: lekérésre, 6 Euro/éj - helyszínen fizetendő, Egyágyas felár: 4 900 Ft/éj, Érkezés: 14-19h, távozás: 10h-ig, Az ár tartalmazza: szállás, félpanzió, üdülőhelyi díj.
Ajánlatkérés és Érdeklődés
Zöld-foki szigetek Akciós ajánlat 180900 Ft/fő
Repülőjegy foglalás
Kereső
További hasznos linkek
Hasznos linkek:
Hazai útvonaltervezők:
Európai útvonaltervezők:
Szólalj meg bátran!
Egészségügyi és oltási információk
Üzemanyagárak Európában
Idegenforgalmi Hivatalok, Ország információk:
- Ausztria
- Horvátország
- Románia
- Szlovákia
- Szlovénia
- Csehország
- Franciaország
- Olaszország
- Málta
- Görögország
- Spanyolország
- Németország
- Egyesült Királyság
- Svédország
- Amerikai Egyesült Államok
Legfrissebb cikkek
Fedezze fel a világot Viano-val!
Szeretettel meghívjuk a tesztvezetésben részt vevő Mercedes-Benz márkakereskedéseinkbe, ahol lehetősége nyílik megismerkedni a csodálatos Viano modellünkkel. Lehetőséget... Tovább
Adóköteles üdülési csekk 2010-től
Veszélybe kerülhetnek a plusz juttatások. Akár 38 százalék adót és 11 százalékos járulékot is kell majd fizetni az étkezési jegy és az üdülési csekk után. Ezt jelentette be a... Üdülési csekk 2010


