Felgyorsult a légiforgalom növekedése
2010-02-08Felgyorsult a nemzetközi légi forgalom növekedése januárban, újabb jeleként annak, hogy az ágazat kezd magához térni a tavalyi nagy visszaesés után. A IATA nemzetközi légiforgalmi szövetség kedden ismertetett adatai szerint a teherfuvarozás 28,3 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest, a személyforgalom 6,4 százalékkal bővült.
Tavaly decemberhez képest is érzékelhető a javulás: a személyszállítás 0,5 százalékkal, a teherfuvarozás 3 százalékkal bővült. Különösen ez utóbbit tartja bíztatónak a IATA a világkereskedelmi forgalom növekedése szempontjából, mivel a vállalatok kezdik feltölteni a válság idején leapasztott készleteiket. Mindamellett az ágazat tartós növekedéséhez az szükséges, hogy beinduljon a magánfogyasztás és a termelő beruházás, aminek már vannak szép számmal jelei Ázsiában, Európa és Észak-Amerika azonban e tekintetben még le van maradva. A IATA szerint az ágazat 2-3 évnyi növekedést veszített el a válság miatt, amit nem lesz könnyű behozni. Ilyen körülmények között a légitársaságok 2010-ben előreláthatólag 5,6 milliárd dollár veszteséget szenvednek majd el a tavalyi 11 milliárdot követően. 2007-ben még 12,9 milliárd dollár volt az ágazat nyeresége. Tavaly az utasforgalom - soha korábban nem látott mértékben - 3,5 százalékkal csökkent. A légi teherforgalom még ennél is nagyobb mértékben, 10,1 százalékkal esett vissza: a rendelkezésre álló kapacitásnak alig felét használták ki. (MTI)
Csoportos... MSC Musica 404000 Ft/fő
Aktuális utazási ajánlatok
BALI- Grand Mirage Resort*****
Grand Mirage Bali Resort **** Utazás: egyénileg Repülési idô 17...
126.000 Ft/fő-től Bővebben
BALI - Kind Villa Bintang Resort***
Kind Villa Bintang Resort *** Benoa- Nusa Dua, Bali A kisebb, családiasabb, de...
74.900 Ft/fő-től Bővebben
BALI - Nusa Dua Beach Hotel & Spa *****
Nusa Dua Beach Hotel & Spa***** Azt mondják, a házasság az...
126.900 Ft/fő-től BővebbenRepülőjegy foglalás
Kereső
További hasznos linkek
Hasznos linkek:
Hazai útvonaltervezők:
Európai útvonaltervezők:
Szólalj meg bátran!
Egészségügyi és oltási információk
Üzemanyagárak Európában
Idegenforgalmi Hivatalok, Ország információk:
- Ausztria
- Horvátország
- Románia
- Szlovákia
- Szlovénia
- Csehország
- Franciaország
- Olaszország
- Málta
- Görögország
- Spanyolország
- Németország
- Egyesült Királyság
- Svédország
- Amerikai Egyesült Államok
Legfrissebb cikkek
Fedezze fel a világot Viano-val!
Szeretettel meghívjuk a tesztvezetésben részt vevő Mercedes-Benz márkakereskedéseinkbe, ahol lehetősége nyílik megismerkedni a csodálatos Viano modellünkkel. Lehetőséget... Tovább
Adóköteles üdülési csekk 2010-től
Veszélybe kerülhetnek a plusz juttatások. Akár 38 százalék adót és 11 százalékos járulékot is kell majd fizetni az étkezési jegy és az üdülési csekk után. Ezt jelentette be a... Üdülési csekk 2010


